Köszönjük azoknak a létezőknek a segítségét, akik energetikailag hozzájárulnak a művek létrehozásához.


Egyikünk rajzol, másikunk ír. Már kislány korunkban is szerettünk ezzel foglalkozni: rajzolgattunk és írogattunk, kedvvel és örömmel. Aztán mindketten olyan pályára mentünk, aminek nem sok köze volt az íráshoz vagy a rajzoláshoz. Tettük a dolgunkat, éltük a mindennapjainkat, de ekkor még nem ismertük egymást.

Egyszer csak elkezdtünk ébredezni. Mindketten rájöttünk, hogy amiről azt hittük, kitölti az életünket, mégsem tölti ki, és késztetés ébredt bennünk, hogy valami mással tegyük teljesebbé, olyasmivel, ami valami többletet ad a világunkhoz, mert belőlünk fakad, a belső valóságunkat tükrözi. A kezdeti próbálkozások, botladozások után megerősödve, még mindig külön-külön, úgy gondoltuk: megmutatjuk másoknak is, mit tudunk. Közben találkoztunk, majd egymást jobban megismerve barátság szövődött közöttünk, miközben belül növekedtünk, változtunk, alakultunk. Nemrég pedig az ösvények, amelyeken magunkban jártunk, összeértek, eggyé váltak: ráeszméltünk, hogy amit együtt hozunk létre, az valami más minőség, egy közös teremtés. Ám ez nem külön-külön mutat meg bennünket, hanem energiáinkat összehangolva, nekünk egy egységélményt adva.

Itt láthatod azokat az alkotásokat, amik kettőnk közös inspirációiból születtek.


Ha megérint – csak éld át.


KeDo /Csanytelek/ és Ara Rauch /Eger/



2010. január 1., péntek

JELEN


Jelen

Számolgatjuk a múló időt,
megmérjük, felosztjuk, kiadagoljuk,
„erre ennyi jut”, „erre semennyi”,
egy szakaszt kitöltünk, másikban tátong a lyuk,

bánjuk a múltat, rettegünk a jövőtől,
a kettő közt köddé válik a jelen,
a vánszorgó percek száguldó évekké gyűlnek,
az idő egyenese körbejár végtelen.

Élvezd hát a pillanat szépségét,
ha család, barátok vesznek körül,
vagy a tapasztalás teljességét,
ha magadba zárkózol egyedül.

A földbe gyökerezve az égig érsz fel,
amikor megéled a Jelen varázsát,
s a Mindenségben kiterjedő lényed
megteremti az öröm csodáját.

8 megjegyzés:

Böbe írta...

Drága Angyalok - annyira, de annyira a csodálatos ez az együtt alkotás. Nagyon boldog vagyok, köszönöm. :)))

- sydor - írta...

"Élvezd hát a pillanat szépségét,
.........
vagy a tapasztalás teljességét,
ha magadba zárkózol egyedül."

MIÓTA ÉLEK, ERRE TÖREKSZEM :
FUTÓ PILLANAT ÉS ÖRÖK KÜZDELEM....
-S-

Névtelen írta...

Kedves Művészek!
Ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy látogassak el erre az oldarra, amit nem bántam meg. Én magam is festegetek hobby szinten.
Szeretnék gratulálni és a továbbiakban sok sikert kívánni nektek. Nagyon tetszett.

Károlyi László

Unknown írta...

Böbe: mi is köszönjük. :)

- sydor -: a vers hozzád is szól.

Károlyi László: Köszönjük, hogy idelátogattál. A te képeidet meg lehet nézni valahol?

KeDo írta...

Én is köszönöm a hozzászólásokat!

Unknown írta...

A Laci képeit itt nézhetitek meg:
www.karolyilaci.eoldal.hu
Remélem jól írtam,de ha a karolyilaci....nevet beütitek megtaláljátok!
Az oldalán még találhattok ügyes kezű emberek oldalait. Ági

Klári írta...

Köszönöm az Úrnak, hogy általatok is gyönyörködhetek benne.
Köszönöm Nektek, hogy minden elvárás és személyválogatás nélkül átadtátok nekünk azt a szépséget, ami bennetek van.

KeDo írta...

Kedves Klári!

Talán mindkettőnk nevében köszönhetem meg kedves szavaid...:)(Ugye Ara?)
Szeretnénk Neked -és persze mindenki másnak is- elmondani a Jelen születésének történetét, melyet az alábbi linken, 3 részre bontva olvashatsz/olvashattok el: http://www.ittakezem.gportal.hu/gindex.php?pg=32731551